A kaparófa különös esete a nappaliban
Sok vendég jár hozzánk, ezek közül legtöbben kutyás emberek, akik mindig nagy ámuldozások közepette szemlélik a család szép étkészletét és régi, antik bútorait, amelyek az idő múltával csak értékesebbek lettek, mint korábban. Az asztalon mindig kisebb virágcsokor áll, amit a kertben nevelt növényekről vágunk frissen, ha mások jönnek hozzánk. Mondhatni minden tökéletes, mint a mesekönyvekben vagy a lakáskultúrákban, kivéve egyetlen dolgot, amit sok vendégünk szóvá tesz: mégis mit keres a nappali közepén egy kaparófa?
Nos, az eset igazán semmi érdekes, de azért elmesélem. Az úgy történt, hogy kutyás emberek vagyunk mi is, vagyis voltunk, amíg a család legkisebbje ki nem találta: neki cica kell, nem eb. Persze, a szülők ellenezték, hiszen féltek a kutyákkal együtt tartani a cirmosokat, de aztán csak annyira szajkózta ezt a dolgot a pici, hogy egy nap az apánk egy kis hófehér tappancsos vattacukorral állított haza. Az anyám szörnyülködött, mennyi minden kell majd neki: eledel, tál, alom, alomtálca, kaparófa – pedig még azt sem döntöttük el, hogy kinti macska lesz-e vagy benti.
A kaparófa, az utolsó láncszem
Nos, Pelyhes benti cica lett, és ezzel együtt rengeteg dolgot kellett beszereznünk, de a végén mondhatni macskabiztossá tettük a lakást. Egyetlen dolgot kivéve. Habár az anyánknak rögtön eszébe jutott a kaparófa beszerzése, amikor ránézett a cicára, később mégis valahogy elfelejtődött a dolog, amikor olyan fontos egyéb dolgokat intéztünk, mint a nyakörv emblémájába vésetni a macska nevét. Egyébként Pelyhest mindenki nagyon megszerette, igazi elkényeztetett ádáz cica lett. Eleinte még nagyon nyugis, kis félénk teremtés volt, de amikor már megszokta a környezetét, Kolumbuszként fedezte fel a lakás minden apró szegletét. A kis sarkait a szobának, a kanapé mögötti területet, ahová csak ő fért be, a könyvespolc tetejét, ahová azóta se tudom, hogyan jutott fel. Aztán a szüleim nyugalmas, elegáns kis nappalija, ahová olyan szívesen hívták a vendégeiket, néha kész tornádó sújtotta területté változott, annak ellenére, milyen apró volt ekkor Pelyhes. Ezt a szüleim még el is tűrték volna, de aztán a legnagyobb becsben tartott, értékes kanapén egyik nap karmolásnyomok jelentek meg. Azt hittem, az anyánk mentem szívrohamot fog kapni, ahogy meglátta a szakadt anyagot. Hát igen, kaparófát elfelejtettünk venni.
Pelyhes, a kiskedvenc. És az ő kedvence, a kaparófa.
Miután a macska a nappaliból bizony ki lett tiltva, amíg meg nem tanulta a rendet, mi is elmentünk beszerezni egy kaparófát, amely rendkívül hasznos találmány. A cicáknak ugyanis szükségük van a körmük élesítésére a vadászathoz, és mégsem várhatjuk el egy szobacicától, hogy megtagadja a természetét, nem igaz? Nekünk azonban a bútoraink megvédése a fő cél, így meg mind a ketten jól jártunk. Pelyhes nagyon élvezte a macska kaparófa nyújtotta élvezeteket, rendesen használta is, a béke visszatért az otthonunkba. Nos, legalábbis addig, amíg Pelyhes vissza nem lett engedve a nappaliba.
Na, most azt tudni kell, hogy az anyánk igazán háklis a rend betartására. Szerinte egy ilyen macskabútor rontaná a nappali „imidzsét”, amit a társaság megszokott, szerintem meg butaság volt, mert hát Pelyhes látja a fincsi kanapét, amit nyúzhat, miért császkálna át a másik szobába kiélni magát? Hármat lehet találni, kinek volt igaza, a kanapé tovább foszladozott. Aztán a szabályok megenyhültek, és láss csodát: egy szép kaparófát kapott a nappalink, a kanapé biztonságban van, a cica is boldog. Annyi szent, hogy nagy kedvence lett ez macskakellék. Hiába vettünk neki ugyanis megannyi játékot, nem azok lettek legjobban kihasználva.
A kaparófák birodalma
Ma már tudom, milyen sokfajta kaparófa létezik és mennyire hasznosak és jólkihasználtak is. Pelyhes amolyan gyűjtője lett ezeknek. Ma már a ház minden egyes szobájában található egy-egy belőlük, de igazából viccesen jól megférnek a többi bútorral. Mindegyiknek illeszkedik a színe a szoba hangulatához, van kisebb, nagyobb, önmagában álló vagy olyan, aminek a tetején egy kis kosárban fekhely található, meg egész macskabútor is, ami már inkább várnak mondható, mivel a cicák szeretnek a magasban ücsörögni, és minden oszlop, ami a magasba emeli a játékot, gyakorlatilag kaparófa is egyben. Szóval igen, amolyan újabb bútortípus jelent meg nálunk, szerintem már lassan akkor is kaparófákat vennénk, ha nem is tartanánk macskát, csak hogy meglegyen a komfortosság érzése.
Azért néha látom Pelyhes szemében, mennyire szeretné azt a bizonyos kanapét a körmei alatt tudni, azért csak visszafogja magát, szerintem érzi ő is, hogyha így tenne, örök időkre ki lenne tiltva a nappaliból. Talán mérlegelt, és inkább a kaparófát választotta, ugyanis a nappaliban szokott a család közösen tévét nézni, és hadd mondjam el, Pelyhes igazi sorozatfüggő lett az elmúlt időszakban. Valahányszor bekapcsolom a kedvenc szappanoperámat, ő már ugrik is fel az ölembe, még vigyáz is, nehogy az ágyhoz érjen. Nos, a tévézés bizonyára fontosabb, mint a kanapé kikaparása.
