A jó ügy érdekében érdemes harcolni

Baranya

Az emléknapot a tervek szerint egy táncos-énekes, fényfestéssel kísért műsor követte volna, mely a rossz idő miatt nem valósulhatott meg. Az idei pécsi ’56-os emléknapot így a Kodály Központban rendezett ünnepi koncert zárta, melyen fellépett Sebestyén Márta is.

Az idei pécsi 1956-os emléknap első ünnepi megemlékezése hétfőn 11 órakor vette kezdetét a Színház téri ’56-os Munkástanács Emlékműnél, ahol a Mecseki Munkástanácsok Szövetsége több pécsi szervezet és párt képviselőivel közösen koszorúzta meg az emlékművet. Az eseményen Olexa László, a szövetség elnöke mondott beszédet.

Olexa László elmondta, hogy megtisztelő Pécsen emlékezni a forradalom eseményeire, hiszen az elsők között alakult itt meg az országban forradalmi munkástanács, amelynek tagjai a pécsi ellenállás során támogatták a forradalomra törő tömeget és sztrájkjukkal kifejezték a hatalommal szembeni álláspontjukat. A sztrájkok a szabadságharc vérbe fojtása után is folytatódtak egészen december végéig. A munkástanácsok tagjait és segítőiket ezért a szovjetek később bebörtönözték, sokukat ki is végezték – mondta Olexa László.

Kiemelte, hogy a Munkástanács a jelenünkben is folytatja a harcot a munkavállalók megfelelő körülményeinek biztosítása érdekében – noha más eszközökkel, mint a forradalom során.

– A forradalom jelentősége számunkra abban rejlik, hogy megmutatta, a jó ügy érdekében érdemes harcolni. Ne azt keressük, ami szétválaszt bennünket, hanem ami összeköt. Küzdeni fogunk együtt azért, hogy a munkavállalók tisztességes béreket kaphassanak és jobb, biztonságosabb munkakörülmények között dolgozhassanak. Sajnos van hova fejlődnünk – mondta.

Az emlékműnél Decsi István alpolgármester és Lovász István, a város főjegyzője, valamint a pécsi politikai pártok képviselői mellett koszorút helyezett el többek között a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Baranya Megyei és a Pécsi Rendőr-főkapitányság, a Baranya Megyei Polgárőr Egyesület is.