Együtt ünnepeltek a szociális szakma baranyai képviselői

Baranya

Az a cél, hogy a szociális területen dolgozókat ne csak az elhivatottság, hanem a társadalmi megbecsülés is a pályán tartsa - hangzott el azon a pécsi rendezvényen, melyet a Szociális Munka Napja apropóján tartottak.

A jeles dátumhoz kapcsolódva Baranyában immár 8. alkalommal szerveztek megyei ünnepséget azoknak, akik nap mint nap foglalkoznak a rászoruló emberekkel. Az idei eseményre megtelt aBaranya Megyei Intézményfenntartó Központ Papnövelde utcai díszterme.

Nagyrabecsülését és tiszteletét fejezte ki a szociális ágazatban dolgozók felé dr. Hargitai János kormánymegbízott, akinek köszöntő beszéde után Pécs polgármestere vette át a szót. Dr. Páva Zsolt magát az ünnepséget is méltatta, kiemelve, hogy tudja, e dolgozók mindennapi nehéz munkájához elengedhetetlen a lelki béke, a derű és a kiegyensúlyozottság – azokhoz pedig szerinte fontosak az ilyen programok is.

Kocsis József, a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének (SZIME) elnöke elsőként arra mutatott rá, hogy a Szociális Munka Napja 15 éves ünnepség Magyarországon, és a SZIME is éppen 15 esztendeje jött létre. Együtt indultak tehát útjukra, együtt fejlődtek, és e baranyai rendezvény rangos vendéglistája is bizonyítja, hogy végre emelkedőben a szociális szakma rangja. Kocsis József azt mondta, abban bízik, hogy a korábban mindig periférián lévő ágazat presztízse a jövőben tovább növekszik majd.

Az ünnepség részvevői 

A SZIME elnöke ugyancsak fontosnak tartja az ilyen rendezvényeket. Mint fogalmazott, jó, hogy tudnak együtt ünnepelni, örülni, s tudnak építkezni az értékeikből, melyeket ez a szakma megkövetel, s melyek erőt adnak a dolgozók számára a nem könnyű, mindennapi feladataikhoz: "Mindig optimista vagyok, mert tudom, hogy szép ez a hivatás, elhivatott emberek dolgoznak benne, és ezért megéri kitartani" - mondta Kocsis József.

Az ünnepségen az intézményfenntartó központ, a pécsi önkormányzat és a SZIME is kiosztott elismeréseket. Utóbbi a Baranya megyei tagozata nevében Kardos Ferencnét, a mecsekjánosi idősek otthona nyugalmazott igazgatónőjét jutalmazta, de felidézték a többi közt azt is, hogy az idei esztendőben a pécsi székhelyű Szoceg Nonprofit Kft. három munkatársa is rangos kitüntetésben részesült: augusztus 20-a alkalmából a köztársasági elnök által adományozott Magyar Bronz Érdemkeresztet vehetett át a szigetvári dr. Raksányi Árpád Integrált Szociális Intézmény Időskorúak Otthonában dolgozó Boskovics Sándorné gondozónő, valamint Gagyi Éva mentálhigiénés asszisztens; az Idősek Világnapja apropóján pedig miniszteri dicséretben részesült - a SZIME mellett – Czikora Istvánné, a szederkényi Időskorúak Otthonának konyhavezetője.

Köszöntötték továbbá dr. Maulné dr. Tóth Csillát, Pécs MJV Polgármesteri Hivatala Humán Főosztályának vezetőjét, aki Magyar Arany Érdemkeresztet kapott augusztus 20-án; és Koch Józsefet, a Baranya Megyei Intézményfenntartó Központ szakmai tanácsadóját, aki a Szociális Munka Napja alkalmából rendezett budapesti ünnepségen Pro Caritate díjat vehetett át.

Az ünnepség részeként, "A szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer jelene és jövője"címmel előadást tartott a jelenlévőknek Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériumánakszociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára. A rendszer tervezett átalakításáról azt a tájékoztatást adta, hogy az ágazatra fordítható keretösszeg a jövő évben sem lesz alacsonyabb a tavalyinál és az ideinél. Híreszteléseket cáfolva kijelentette: senkinek sem célja, hogy a civil fenntartók nehéz helyzetbe kerüljenek.

Pannon TV