Kétmilliárd forintos beruházás Komlón

Baranya

A Pécsi Egyházmegye tulajdonába került a régóta egyházi fenntartású Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és a Szent Bernadett óvoda épülete Komlón. A püspökség hamarosan mintegy kétmilliárd forintos beruházás keretében teljesen felújítja az ingatlanokat.

A komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola 2012 óta, a közvetlen közelében található Szent Bernadett óvoda pedig 2016 óta egyházi fenntartásban működik. Mindkét intézmény ismert és kedvelt a helyi és környékbeli szülők körében, a gyereklétszám megközelíti a négyszáz főt. Az ének-zene tagozatos iskola kórusai pedig nemzetközi fesztiválokon is rendszeresen és sikeresen vendégszerepelnek. A jövőben az egyház nem csak fenntartó, hanem az épületek tulajdonosa is lesz.

„A törvényi előírásoknak megfelelően testületi döntéssel versenytárgyalást hirdettünk az ingatlan értékesítésére, ahol igen szigorú feltételeket támasztottunk a vevővel szemben” – mondta el Polics József polgármester. „A legfontosabb, hogy az iskola és az óvoda épületeit száz évig nem lehet újra eladni és az egyházmegye kizárólag köznevelési célokra használhatja őket. Ezek a feltételek természetesen a megkötött szerződésben is szerepelnek.”

A kikötések egybevágnak a püspökség céljaival. A sikeres és népszerű iskolát nem csak fenntartani szeretnék hosszú távon, hanem fejleszteni is. Ezért hamarosan egy közel 2 milliárd forint összértékű beruházás indul a Kodályban. Az óvoda elavult és korszerűtlen épületét lebontják és teljesen újat építenek a helyére, emellett az iskolát is felújítják és bővítik.