Pécs - Tanuló Város

Közélet

Pécs 2017-ben ünnepli egyeteme alapításának 650 éves jubileumát. Ennek kapcsán a Pécsi Tudományegyetem rektora, dr. Bódis József azzal a javaslattal fordult Páva Zsolthoz, Pécs MJ Város polgármesteréhez, hogy építve a város kulturális, oktatási, tudományos és művészeti értékeire, vívmányaira, valamint a Pécsett élő polgárok aktív társadalmi szerepvállalására és sokféle tanulási megnyilvánulására, Pécs pályázza meg az UNESCO által 2017. évre kiírt Global Learning City Award díjat, s ehhez kapcsolódóan nyilvánítsa Pécset „Tanuló Várossá”.

Pécs városa 2016 szeptemberében pályázott a díj elnyerésére, amely jelzi azt a közösség- és városfejlesztő építkezést, amely egy soknemzetiségű, számos felekezetnek otthont adó települést a tanulás vonzó helyévé kíván emelni és ott megtartani, a tanulás innovációjával kíván fejlődést elérni, legyen az iskolarendszerű, vagy azon kívüli tevékenység. A város 2017 januárjában kapta a hírt, hogy elnyerte a díjat, amelyet Pécs képviselője 2017 szeptemberében vesz át az írországi Cork városában.

Pécs történelme, kultúrája és nemzetközi megnyilvánulásai egyaránt jelzik, hogy a település tanuló város. Így méltán építhet például az Egészséges Városok hálózathoz, a Kreatív Városok kezdeményezéshez történő csatlakozásra, mint ahogy az Europa Cantat immáron második sikeres megszervezésére, vagy az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címre. A város és az egyetem együttműködésben jó példaként vonultathatja fel a Pécsi Tanuló Város-Régió Fórum kezdeményezést is, mely szintén a partnerség-alapú tanulási innováció modellje.

A fenti értékek és az egyetemmel való szoros partnerség arra inspirálják a várost, hogy Pécs jelenét és jövőjét szorosan fűzzék a tanuláshoz, mely ma túlmutat a hagyományos ismeretszerzésen és annak formáin. Tanuló város az, mely nemcsak kulturális, oktatási, művészeti és tudományos relációban nyit és fejleszt, hanem a meghatározó kulturális, oktatási, művészeti, valamint gazdasági és társadalmi szereplőkkel partnerségben összeköti a tanulást az aktív állampolgárság, az önkéntes tevékenységek, és nem utolsó sorban a környezettudatos magatartás, a kreatív gazdaság és az „Okos Város” innovációk fejlesztésével és támogatásával. E kezdeményezés konkrétan hozzájárul a város- és térsége fejlesztéshez, továbbá a városnak a Zöld Főváros címért benyújtandó pályázata sikeres megvalósításához.

Pécs MJ Város polgármestere a fentiekben taglalt célkitűzésekkel összhangban kezdeményezte, hogy Pécs csatlakozzon az UNESCO Global Network of Learning Cities hálózathoz (Tanuló Városok Globális Hálózata), valamint, hogy a 2017. év során a város rendezzen egy ún. Tanuló Fesztivált a Pécsi Napok keretében a PTE innovációjával létrehozott Pécsi Tanuló Város-Régió Fórummal együttműködésben.