Új kreatív műdiaműhelyt adott át az NMHH Pécsett

Közélet

Új Médiakultúra Kreatív Műhely néven a legkorszerűbb kreatív szoftverekkel és csúcsminőségű számítógépekkel felszerelt médialabort adott át a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden a Pécsi Tudományegyetemen (PTE).

A PTE Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékének épületében létrehozott műhely a jövő médiaszakembereinek gyakorlati képzését támogatja a legmodernebb informatikai eszközökkel.

Ez az NMHH által finanszírozott és megvalósított első kreatív médiaműhely – amellyel a hatóság a kommunikáció és média szakos egyetemisták, főiskolások felsőfokú képzését támogatja – csak az első, de nem az egyetlen, ugyanis a közeljövőben újabb, a pécsivel legalább azonos felszereltségű médialaborok átadását tervezi a hatóság.

A média szabadsága és törvényes működése fölött őrködő NMHH legújabb programja mögött az a meggondolás áll, amely szerint a magas színvonalú és sokszínű médiatartalom-szolgáltatás egyik feltétele, hogy a felsőoktatás médiainformatika-gyakorlati szempontból is magas szinten képzett szakembereket tudjon adni az iparágnak.

Bódis József, a PTE rektora (képünkön balról a második) szerint nagyon fontos előrelépés, hogy az oktatók munkáját méltó eszköztár is segítse 

Az NMHH tisztában van azzal, hogy az információ-technológia ma már olyan rendkívüli mértékben és mélységig hatja át a média iparágát, hogy emiatt a 21. századi újságírásban, tartalom-előállításban csak azok rendelkeznek valóban versenyképes tudással, akiknek megfelelő infotechnológiai tudás is van a birtokukban, akik tudják, hogy a különböző feladatok, problémák megoldásához milyen informatikai eszközök és módszerek szükségesek. A hatóság az új médiakultúra műhelyek létrehozásával a médiaszakemberek ilyen irányú felkészítését támogatja.

A pécsi médialabor ünnepélyes átadásán Szalai Annamária, az NMHH elnöke elmondta, a mai napon világszínvonalú eszközökkel gazdagodott a Pécsi Tudományegyetem, hiszen a világ vezető sajtóorgánumainál is ilyen berendezésekkel dolgoznak a médiaszakemberek.
Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora örömét fejezte ki, és hozzátette, hogy az egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén eddig is kiváló oktatók tanítottak, de most már az eszköztár is méltó lesz ehhez a tudásalaphoz.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere hangsúlyozta, méltó helyre került az új médiaműhely, hiszen a Zsolnay Negyed a kultúra fellegvára. A PTE-n létrehozott médialabor hat darab IMac 27” csúcskategóriás számítógépből áll, amelyet az NMHH az Adobe cég legkorszerűbb kreatív szettjének valamennyi programját tartalmazó szoftvercsomagjával (Adobe CS6 Master Collection) szerelt fel.

E konfiguráció segítségével a gyakorlati oktatás során a hallgatók képessé válnak a hagyományos és az új médiás-multimédiás szerkesztőségekben, a rádiós és televíziós produkciós folyamat során, illetve a pr- és reklámügynökségeknél felmerülő legösszetettebb kreatív feladatok elvégzésére is.

PTE/Pannon Krónika