Fúvósok lettek az év legkedvesebb muzsikusai a Pannon Filharmonikusoknál

Kultúra

A Pannon Filharmonikusoknál évekre visszatekintő hagyományt követve a közönség 2012-ben is szavazott az év legkedvesebb női és férfi muzsikusáról.

A közönség a megtisztelő címet Tímár Judit fuvolaművésznek és Laduver Mihály klarinétművésznek ítélte.

Tímár Judit sokoldalúságát bizonyítja, hogy tanár, szólista és kamarazenész

Tímár Judit Siófokon született, középfokú tanulmányait a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Győrben. Pécsi zeneművészeti főiskolás évei alatt Barth Istvántól tanult fuvolázni, majd 1997-ben diplomázott Csetényi Gyula növendékeként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Miskolci Egyetemi tagozatán.
Az érzelmi és szakmai kötődés hozta vissza Pécsre, ahol tanárként, szólistaként és kamarazenészként aktívan részt vesz a város zenei életében.

Laduver Mihály nemrég parádés előadással lepte meg a közönséget

Laduver Mihály 7 évesen kezdett zenét tanulni a mohácsi Zeneiskolában, később tanulmányait Paláncz Tamásnál folytatta a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában majd a Pécsi Tudomány Egyetem klarinét szakán. A pécsi évek után felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia klarinétművész szakára.

A 2003 óta a Pannon Filharmonikusokkal muzsikáló klarinétos tehetségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az Újévi koncerten a betegség miatt távol maradó Lukács Csaba szerepét átvéve, az egyik legnehezebb klarinétversenyt alig 48 óra alatt begyakorolva parádés előadással lepte meg a közönséget.

A közönségdíjasok a cím mellé járó ajándékokat az Újévi hangversenyt követő állófogadáson vették át. Tímár Judit az Ezüstláz Ékszergaléria által életre hívott zenei ihletésű ékszerkiállítás egyik darabját, míg Laduver Mihály a Danubius Hotels ajándékát kapta a közönség szeretetét és megbecsülését kifejező elismerés mellett.

PFZ/Pannon Krónika