Idén is lesz PEN!

Kultúra

Idén tavasszal újra megrendezik a nagy népszerűségnek örvendő egyetemi fesztivált. A Pécsi Egyetemi Napok helyszíne a Bőrgyár lesz, ahol április 25. és 27. között kapcsolódhatnak ki a fiatalok a legnépszerűbb együttesek és énekesek koncertjein.

A kilencvenes évekig visszanyúló hagyománnyal rendelkező fesztivál nemcsak a hallgatók és az egyetem, hanem az egész város, sőt, a régió meghatározó színfoltját képezi, ezért hatalmas eredmény, hogy 2013-ban ismét sikerül megrendezni.

Azért, hogy a rendezvény megvalósulhasson, az Egyetem pályázatot írt ki, melyet az Est Café Pécs Kft. nyert meg.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a fesztivál a korábban megszokott magas színvonalat képviselje, valamint, hogy a hallgatók érdekei maximálisan képviselve legyenek a helyszín, a fellépők és a jegyárak tekintetében egyaránt. Az EHÖK odaadó munkájának köszönhetően mindezek sikeresen megvalósultak, így a fesztivál minden tekintetben ízig-vérig hallgatóbarát lesz.

Pannon Krónika/EHÖK