Indzsi Deniz a Káma Szútra szellemiségét is oktatja

Kultúra

Rejtélyes, különleges egyéniség és a nőiesség minden titkának tudója Indzsi Deniz, aki a Zsolnay Kulturális Negyedben oktat hastáncot.

A török származású táncművész ötlete nyomán a Táncoló Egyetem részvevőivel 2005-ben és 2010-ben is Guinness-rekordot ért el. Nemrég az Amerikai Egyesült Államokban járt egy szakmai úton, ahol ő maga is sok tapasztalattal gazdagodott.

– A hastáncról beszélve jócskán sztereotip élmények jutnak eszünkbe: például filmrészletek, amelyben a táncosnők pocakos nyugat-európai üzletembereket szórakoztatnak. Eközben nem is sejtjük, a hastáncnak számos fajtáját ismerhetjük...
– A hastáncon – némi előítélettel – sokan valóban erotikus vonaglást értenek, és elsősorban a Közel-Keletre gondolnak. Holott egy-egy afrikai törzsi tánc éppúgy kiválóan megfelel a hastánc kritériumainak, s Indiában szintén létezik egy külön műfaj erre. Ezekben az országokban ugyanúgy őrzik a hagyományt, mint amennyire nyitottak az újra, a modernre.

– A hastáncnak végeredményében kell erotikussá válnia, avagy az erotikus töltet, kisugárzás eleve elvárás a táncossal szemben?
– Szó sincs erről. A hastáncnak léteznek népi formái. Egy eldugott hegyi faluban élő parasztasszony nem azért hastáncol, hogy erotikus legyen, hanem ápolja a hagyományokat. Az orientális folklórnak tehát egészen más a szerepe. Az első olyan megállapítást, amely erotikusnak láttatja a hastáncot, Napóleon katonái tették, amikor egyiptomi, közel-keleti hölgyek mozgásművészetével ismerkedtek. A raqs sharqi irányzat egyes elemeit vitték be a revübe, amelyben viszont az erotika már komoly szerepet kap. Mindez az 1920-as években kezdődött Kairóban, s utána elterjedt más országokban is, a hastánc a turisták egyik fő szórakoztatási elemévé vált. A fellépések helyszíne főleg a lokálokba, mulatókba helyeződött át. A hölgyek egyre többet mutattak a testükből, ruháik rövidebbek lettek, előtérbe került az erotika, s eközben háttérbe szorult a művészi megvalósítás színvonala.

– Ön igazi forrásból, török származású nagymamájától tanulta meg a hastánc alapjait. Tudását nagymértékben elmélyítette külföldi útjai során. Mit adott Önnek a máshol szerzett tapasztalat?
– Nem elég a profizmushoz, ha a közönség elé ápoltan, vonzó külsővel lépek. A hitelesség és a művészet iránti alázat éppolyan fontos. A hencegésnek a táncban nincs semmi helye. A sminkemnek milliméter pontosnak kell lennie, a ruházat minden eleme előzetes átgondolásra szorul. A munkám nagy önfegyelmet, nyitottságot, jó kommunikációs készséget és különleges étrendet is igényel. Állandóan tanulok, hiszen sosem lehet eljutni arra a szintre, amikor befejeződik ez a folyamat. Aki profinak tartja magát és azt szeretné, hogy ekként tekintsenek rá, kutyakötelessége külföldön tapasztalatot szereznie.

A 2010-ben elért Guinness-rekord nagy hazai sajtóvisszhangot kapott (fotó: indzsideniz.hu)

– Mennyire és milyen szinten lehet megélni a hastánc műveléséből és oktatásából? Első hallásra nehéz feladatnak tűnik, különösen Magyarországon, s azon belül is Pécsett, ahol a kereslet is feltehetőleg lényesen alacsonyabb.
– 15-20 évvel ezelőtt ez a tevékenység még biztosította a megélhetéshez szükséges anyagiakat, ma ez már sajnos nem mondható el. Aki csak azért kezd el táncolni, hogy jól keressen, azt ki kell ábrándítsam. Nekem is váltanom kellett, civil foglalkozást kellett választanom, s azzal párhuzamosan folytathattam művészi, oktatói karrieremet. De nem kizárólag a hastánc van ilyen hátrányos helyzetben, manapság kevés főállású költőt, írót, festőt találunk Magyarországon.

– Nem jutott eszébe, hogy külföldön vagy más magyarországi városban próbáljon szerencsét?
– Külföldön a fellépéseim miatt viszonylag gyakran megfordulok. Ott is rettenetesen nehéz egy magyar művésznek letelepednie, s a nulláról kezdenie az érvényesülést. Magyarországon is telített a piac, tehát nem hiszem, hogy más városban több lehetőségem volna. Hazánkban annyi táncos él és dolgozik, amennyi az egész Egyesült Államok területére elegendő lehetne.

– Feltételezem ezt a közelmúltbeli élmények is mondatják Önnel, hiszen nemrég tért haza az USA-ból. Mi volt az utazás apropója?
– Ezúttal nem a hastánc, hanem az alternatív tánc, a mozgásművészet és kortárs tánc műfajában próbáltam ki magam. Münchenben egy válogatáson vettem részt. A jelentkezőknek a természet hangjaira kellett improvizálniuk, az ítészek arra voltak kíváncsiak, hogy a szél zúgását, a tenger hullámzását, a forrás csobogását tudjuk-e zeneként értelmezni. Sokan már az elején feladták. A másik feladat az volt, hogy egy idegen zenére kellett improvizálni, mintha egy már felépített koreográfiát táncolnánk el. Sikerrel vettem az akadályokat, s tavaly nyár elején megkaptam az értesítést, hogy meghívnak az Egyesült Államokba egy összművészeti fesztiválra és néhány más fellépésre. Ez valósult meg decemberben.

– Milyen szakmai élményeket rejtett az út?
– A tizenkét napos utazás központi helyszínét a Harvard Egyetem színháza jelentette Bostonban. Innen elég hosszú út vezetett a floridai Key West-be, a már említett összművészeti fesztiválra, ahová egy kisebb művészekből álló csoporttal érkeztem (ők Bostonban csatlakoztak). Jól megfért egymás mellett a képzőművészet, a zene és a tánc. Az egyik parkban embernagyságú szobrok fejezték ki az élő és élettelen kontrasztját. Ezután Miamiba utaztunk, ahol igen komoly megmérettetések elé állítottak minket, például egy üzletembereknek szánt kongresszuson is felléptünk. A tengerparton kellett táncolnom úgy, hogy közben bokáig ért a víz. Remekül tudtam alkalmazni egy korábbi, Vénusz születése című produkciómat. Röviden annyit tudok mondani, hogy az Egyesült Államokban hatalmasak a követelmények, a színvonalat mindennél előbbre helyezik. Nagyon hasznos út volt, hiszen rengeteget tanultam, és talán én is át tudtam adni a tudásomnak egy szeletét. Nagy öröm és megtiszteltetés ért nemrég, amikor értesítést kaptam arról, hogy idén májusban visszamehetek az Egyesült Államokba egy hasonló utazás keretében.

– Kinek és miért érdemes táncot és az ahhoz kapcsolódó ismeretanyagot tanulnia Öntől?
– Az első és legfontosabb, hogy a jelentkezőt miért érdekli a hastánc. Az oktatás során a testtudatosságra törekszem. Ha valaki megtanul bánni a testével, annak a hétköznapi életben is sok hasznát veheti. Előnyösen formálódik a teste anélkül, hogy később ízületi problémai adódnának. Korhatár nincs: fiataloknak ízületkímélés, 40 felett testtréning.

– Akad olyan ember, aki valamilyen képességbeli hiányosság miatt alkalmatlan arra, hogy elsajátítsa táncot?
– Nem hiszem. Például volt súlyos testi fogyatékossággal élő tanítványom, akinek hiányzott az egyik karja, mégis az egyetlen felső végtagjával gyönyörűen megtanulta a mozdulatokat. Több csoportot állítok össze, a képességek szintje szerint. Ha mindenki tökéletes mozgáskultúrával és ritmusérzékkel keresne fel, akkor semmi dolgom nem lenne. Az eredmény pontosan abban mutatkozik, hogy mennyire képes fejlődni. Ha nulláról el szeretne jutni tízig, és eléri a nyolcas szintet, már teljesen elégedett vagyok. Nem dolgoztam hiába.

– Honlapján szerepel, hogy a Káma Szútrát is tanítja. Mielőtt az olvasók megrökönyödnének a hír hallatán, s képzeletük messzire repítené őket, gyorsan pontosítsunk: szellemi ismeretátadásról van szó. Arról, hogy a hölgyeknek szeretne segíteni abban, miként válhatnak még jobban Nővé...
– Amikor csak fiatalokból álló csoportot oktattam, a hastánc oktatásakor óhatatlanul szóba kerül egy-egy alkalommal a szexualitás és a nőiesség. A hastáncot nem a férfiak elcsábítására, hanem a szülésre való felkészítésre találták fel eredetileg. Nőies táncról beszélünk, ezért aki ezzel nem tud teljesen mentálisan azonosulni, nem lesz igazán jó ebben a műfajban. A fiatal lányok elmesélték nekem, hogy nincs kivel beszélniük ilyen kérdésekről. Felkértek arra, hogy tartsak egy tanfolyamot ebben a témában. Mindez megtörtént, és a kétnapos tréning után már egészen felszabadultak a korábbi gátlásaik nyomása alól. Sokan a külsejük miatt félnek attól, hogy közeledjenek egy számukra fontos férfihoz. Pontosan ebben segít a mozgásművészet, amelynek segítségével a nonverbális kommunikáció segítségével sokkal jobban kifejezhetik magukat.

Gerner András