Kiállítás és könyv népszerűsíti a PTE MK Doktori Iskolájának gyűjteményét

Kultúra

Január 18-tól látogatható a Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában a Műhely című kiállítás, mely a PTE MK Doktori Iskola képzőművészeti gyűjteményének válogatását tartalmazza. Ezzel egy időben jelent meg az Iskola történetét bemutató kötet. A kiállítás főszervezőjével és a könyv szerkesztőjével, Mogán Orsolya művészettörténésszel beszélgettünk.

– Milyen értéket képvisel a PTE Művészeti Karának Doktori Iskolája? Ön hogyan került kapcsolatba a képzéssel?
– Budapestről szerződtem Pécsre, a PTE-hez. Olyan embert kerestek, aki vállalja a Doktori Iskola műtárgygyűjteményének katalogizálását, rendszerezését. Ennek EGYIK eredménye az M21 Galériában megrendezett kiállítás, illetve az általam szerkesztett kötet, amely az Iskola történetét mutatja be a jogelőd Képzőművészeti Mesteriskoláról is megemlékezve. Nagyon érdekesnek tartom, ahogy az Iskola kiépítette a saját útját, alapítója négy meghatározó művész volt (Keserü Ilona, Bencsik István, Rétfalvi Sándor, Schrammel Imre), akik olyan alkotóegyéniségek kibontakozását segítették, akik közül többen mára maguk is mesterek lettek a képzőművészeti felsőoktatásban.

Mogán Orsolya művészettörténész

– Hogyan kell elképzelni a Doktori Iskola működését? Laikus szemmel ugyanis olybá tűnhet, mintha valami elvont tudományokat művelő emberek képzése volna, holott a gyakorlati szegmens igen erőteljes…
– Először tisztáznunk kellene a „doktor” fogalmát, hiszen a Doktori Iskolában ez a megjelölés inkább a művészet iránti elkötelezettséget jelenti. Emellett olyan kutatói-tudományos attitűdöt takar, amelyhez a Pécsi Tudományegyetem – interdiszciplinaritása miatt – remek hátteret ad. A gyakorlat valóban fontos szerepet kap, az ehhez szükséges eszközöket az Iskola éppúgy biztosítja a hallgatók számára, mint az alkotáshoz szükséges műtermi feltételeket.

A fiatal alkotók már a felvételi alkalmával rendelkeznek kutatási tervvel, azaz a művészetük szempontjából meghatározó kérdéskörrel, problematikával foglalkoznak, ami érinthet témabeli, művészetfilozófiai, vagy technikai kérdéseket, területeket. Sokan már tudatosan építik egyéni alkotói útjukat, a képzés során azonban lehetőségük van a folyamatos konzultációkra a témavezetővel, akihez jelentkeztek. Az alkotómunka és egyben a művészeti képzés alapja a gyakorlati műhelymunka, de éppoly fontos, hogy a hallgatók a félévek során részt vesznek különböző kurzusokon, amelyek az elméleti tudás gyarapítását, a szellemi inspirációt és a más tudományágakkal való kapcsolódási pontok felderítését szolgálják.

Már a Mesteriskola alapításakor megszületett egy kortárs képzőművészeti gyűjtemény létrehozásának igénye és lehetősége, amely az utókor számára megőrzi a pécsi művészeti képzés - a hivatásukban már elkötelezett hallgatók posztgraduális képzésének eredményeit. Mára már 20 évet ölel fel ez az anyag, amely egyedülálló állami gyűjtemény a pécsi Művészeti kar Doktori Iskola gondozásában a múzeumi leltározási normáknak megfelelően nyilvántartva. A cél, hogy ezt az anyagot minél többen megismerjék, hozzáférhetőek legyen a munkák az érdeklődök számára, akár rendszeres kiállítások, akár a könyv, akár egy internetes katalógus formájában.

A kiállításon készített felvételek a fotóra kattintva tekinthetők meg

– Milyen arányban találhatók szobrok és festmények a gyűjteményben?
– Döntő többségben szerepelnek benne a festmények. A 2007-10-ig DLA-hallgatók számára megrendezett Színerő - Léptékváltás című festészeti kurzus és kiállítássorozat eredményeként monumentális festészeti alkotások születtek a Zsolnay gyár romos üzemcsarnokaiban, és ezek jelentős hányada itt is maradt. Ugyanakkor remek szobrokat is találhatunk a kollekcióban, amelyek a legkülönbözőbb anyagokat vonultatják fel: gránit, márvány, egyéb kövek, a kerámia, a különböző fa, viasz, papír, műgyanta, alumínium, vas. (A kiállítás igyekezett sok szobrot is bemutatni, s ezáltal prezentálni, hogy milyen sokféle anyaggal kifejezhető az alkotói gondolat. Ennek teret adott a kiállítótér 1000 négyzetmétere). Kültéri szobrokat is találunk a gyűjteményben, amelyek állandó helyre leltek a Művészeti kar korábbi helyszínén, a Damjanich utcai kertben, vagy akár más köztereken. Ezentúl számos új médium és különleges műfaj is megtalálható a Doktori Iskolában az objektektől az installációkon keresztül a videóig, fotóig, és találunk példákat a grafikai eljárásokra is.

– A Műhely című kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a Doktori Iskola több mint húsz éves történetét és gyűjteményét bemutassa. Mi volt a szerkesztés elve?
– Sok szempont határozta meg a munkámat. Egyrészt a terjedelem: a kétszáz oldalas könyvben 130 műalkotást tudtunk bemutatni, igaz, akad olyan művész is, akitől két alkotás szerepel. Majdnem mindenki bekerült, aki ösztöndíjas hallgató volt a Mesteriskolában, vagy a Doktori Iskolában. Nem tagadom, hogy a szerkesztésben befolyásolt az egyéni ízlésem is, de elsősorban objektív szempontok döntöttek. A könyvhöz szorosan kapcsolódik a 65 műtárgyat bemutató kiállítás, amely egy bőséges válogatást kínál a Doktori Iskola műtárgygyűjteményéből, anélkül, hogy zsúfolná a tereket. A tárlat 2013. március 6-ig látogatható.

– Mennyire segítette vagy hátráltatta a munkáját az, ha személyes kapcsolata volt az adott művésszel?
– A művészettörténésznek az a feladata, hogy a műalkotást vagy a művészt elhelyezze a művészet történetében. Objektivitásra kell törekednünk, de olykor elkerülhetetlen a szubjektivitás, a személyes asszociációk előtérbe kerülése. Az idő jelenti majd a legnagyobb rostát, azonban azt, hogy melyik művész neve marad fenn és melyiké tűnik el, számos tényező határozza meg a művész kitartásán és alkotói kedvén túl a műkritikusokon és a műtárgypiacon át a sajtóig. Ebben a folyamatban a művészettörténész csak egy szereplő, de közvetítő, véleményalkotó szerepe meghatározó lehet.

Gerner András