Radics Gigi lép fel a Kodály Központban

Kultúra

Még Valentin napkor is különlegességgel kedveskedik közönségének a Pannon Filharmonikusok Zenekara. Február 14-én elsőként lép a pécsi szimfonikus zenekarral színpadra a Megasztár győztese, Radics Gigi.

A koncerten ismerős dallamokat és dalszövegeket hallhat majd a nagyérdemű a szerelemről. A Wikipédia szerint Radics Gigi, a mindössze 16 éves énekesnő először a Megasztár 5-ben tűnt fel, de ott a legjobb 24-ből kiesett. A 2012-es Megasztár 6-ban is indult, viszont a korábbival szemben itt a legjobb eredményt érte el, és büszkén állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.

Kislemeze Most miért félsz címmel 2011 februárjában jelent meg, a dalt videoklipben is feldolgozták. Radics Gigi teljesítményére és tehetségére Quincy Jones, Michael Jackson producere is felfigyelt, a fiatal énekesnő 2012 nyarán már  Los Angelesben rögzíthette első stúdióalbumának több dalát, valamint szintén ott forgatták a Daydream című (második) videoklipjét. 2013 januárjában Úgy fáj című művét beválasztották A Dal című eurovíziós nemzeti döntőbe.


Videó megtekintése a Youtube-on
A február 14-iki pécsi koncerten Radics Gigit saját zenekara kíséri: Rakonczai Viktor (zongora), Rácz Gergő (basszusgitár), Balogh László (ütőhangszerek). A rendezvényre a párok kedvezményes jegyeket válthatnak a Kodály Központ jegypénztárában.

G. A.