Bírság a hóviharban

Somogy

A bíróságon folytatódik annak az autósnak az ügye, akit a siófoki rendőrök 15 ezer forintra megbüntettek, mondván nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett a hétvégi ítéletidőben.

A rendőrök szerint az autós ezért csúszott az árokba. A rendőreit védő ORFK azzal érvel, hogy az adott helyszínen akkor hivatalosan még nem volt rendkívüli időjárás.

Egy amatőr videón azonban jól látszik, hogy ha hivatalosan nem is, a valóságban már rendkívüli időjárás volt Ságvár közelében. A hófúvás miatt a látótávolság alig volt több pár méternél. Az élelmiszer-kereskedelmi cég autóját vezető sofőr láthatóan megpróbál lehúzódni a szembejövő kocsi elől a vastag hótakaróval borított úton, aztán már nem tudja uralni a járművét. A baleset 11 óra 17 perckor történt Ságvár külterületén.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szerkesztőségünknek küldött email-je láthatóan megerősíti, hogy abban az időben Ságvár környékén már rendkívüli időjárás volt. „A 65-ös számú út Ságvár és Som között járhatatlan! Kilométeres a torlódás, aki teheti, kerülje el az útszakaszt!" Ez az email hét perccel az említett baleset után érkezett. Alig hihető, hogy hét perc alatt gyűlt össze a kilométeres sor, és az alatt változott rendkívülire az időjárás. A férfi azonban a baleset helyszínén elismerte, hogy nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette gépjárművét. Ezzel nagy hibát követett el.

"Ha nem ismerte volna el, akkor két verzió következik, vagy az, hogy semmilyen bírságot nem szabnak ki, vagy ha tényleg megállapítják a felelősségét, akkor előfordulhat, hogy magasabbat. De hát az ismertetett tényállás alapján én azt gondolom, hogy inkább arra lehetett volna számítani, hogy semmiféle bírságban nem részesül." - mondja Dr. Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogásza.

A sofőr, Mogyorósi László nekünk azt mondta, hogy csak azért ismerte el, hogy nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, mert az őt igazoltató rendőrök figyelmeztették, hogy ha nem ismeri el a helyszínen a felelősségét, akkor később nagyobb bírságra számíthat. A KRESZ szabályai nem egyértelműek a legtöbb közlekedő számára - mondja Kovács Kázmér.

"Abban az esetben, ha hosszútávon azonos időjárási és útviszonyok mellett történik egy baleset, akkor azt kell feltételezni, hogy ez nem valamilyen a speciálistól eltérő körülményeknek a következménye, hanem annak, hogy a járművezető tényleg nem vette figyelembe a KRESZ szabályát."

A jelenlegi gyakorlat az, hogy ha egy jármű vezetője 30 km-es sebességnél csúszik az árokba, akkor megkérdezik tőle, hogy miért nem hússzal ment. Ha húsz km-es sebességnél csúszik meg, akkor miért nem tízzel hajtott. Tehát a „nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett" kitétel láthatóan egy gumi szabály. De vajon hogyan értékelik ezt a bíróságok?

"A bíróság megváltoztatta a rendőrség határozatát, ilyen eset egészen biztosan volt, nyilván nem is egy, több is volt. Akár a kiszabott szankció vagy joghátrány kapcsán, akár más okból." - közölte Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője.

 Hogy mi lesz ennek a konkrét esetnek a sorsa a bíróságon, nem tudjuk. De az tény, hogy a KRESZ-nek ez a szabálya sok vitára adott már alkalmat. Talán megérett arra, hogy valaki megkérdőjelezze ennek a létjogosultságát. Mondjuk a szerintem.kormány.hu oldalon, ahol a kormány várja a rossz KRESZ-szabályokról szóló javaslatokat.

Somogy TV/Pannon TV