Kaposvár lesz a régió központja a tömegközlekedésben

Somogy

Régiós közlekedési központ lesz Kaposvár, a Volán társaságok átalakítása során döntött az MNV Zrt. a központok kijelöléséről.

Ezzel költséghatékonyabb és versenyképesebb lehet a közösségi közlekedés - hangsúlyozta az újonnan kinevezett régiós vezető. A költséghatékonyság az elsődleges célja a Volán társaságok régiós átszervezésének- hangsúlyozta Bebics János. Így a kaposvári központhoz fog tartozni a régióban jelenleg működő három volán társaság. A három helyett így csak egy vezetőséget kell finanszírozni.

"Optimálisabb költségszinttel működő autóbusz közlekedést bonyolító Volán-társaság működik majd a Dél-Dunántúlon a továbbiakban is, tehát összességében ez az első olyan lépés a reorganizációs folyamatban, amellyel annak lehetősége teremtődik meg, hogy a három Volán-társaságból 2014 végére már csak egy nagy regionális társaság marad" – nyilatkozta Bebics János, a Kapos Volán Zrt. vezérigazgatója.

Ez lesz a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Az országban csak a hat regionális szervezet irányítja majd a távolsági autóbusz közlekedést, amely hatékonyabb lehet az utasok számára is - tette hozzá a vezérigazgató: "Mindez emelt szintű szolgáltatások bevezetését jelenti egyes autóbuszjáratokon. Arról még nem szeretnék konkrétan beszélni, de ahogy már egyes Volán-társaságoknál, ahogy a régióban, de akár a budapesti Volánbusznál is internet hozzáférést biztosítanak egyes távolsági járatokon, a közeljövőben a Kapos Volán Zrt. egyes járatain mi is megteremtjük ezt a lehetőséget".

A 100 százalékos állami tulajdonú régiós társaságokat a napokban meg is alakítják a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. koordinálásával.

forrás: Somogy TV