Napszemüvegek, nem csak a nyárra

Mióta is hordunk tulajdonképpen napszemüvegeket?

Nero császár (37-68) körül létrehozott egy speciális segédeszközt. Rajongva szeretett gladiátorharcait egy átlátszó zöld kövön (smaragdkristályon) keresztül nézte, mert meg volt róla győződve, hogy ezzel pihenteti szemeit. Ma már tudható, hogy az ilyen csiszolt smaragdkristályon való szemlélődés, nincs hatással az előttünk látható kép élességére, ezért valószínű, hogy a császár a napszemüveg előfutáraként használta a lencséit. Ezt a szokást a kor patríciusai is átvették, mintegy követve a divatot. A római katonák viszont egészen biztos, hogy nem divatból vagy kabalaként hordták maguknál a sötét kristályokat. A déli légiókban szolgáló katonák ugyanis állandóan tűző napon meneteltek, s minthogy a vak katonának túl sok hasznát nem lehet venni, gondot fordítottak a szemük védelmére is

A X. sz. környékén az arabok is rájöttek a szikrázó napsütés okozta ártalmakra és óva intették az embereket attól, hogy a napba nézzenek. A Néró-féle lencsék szemekre való kellemes hatásában még a 19. században is hittek. Ebben az időszakban ezeknek a daraboknak zöld volt a lencséje és beltérben is viselték őket. Erre mondjuk ma is találhatunk példát esetleges önjelölt popsztárok és átlagos énekesek, előadók, színészek esetében, akik nem hajlandóak csak kültéren viselni manapság már szinte méregdrága kiegészítőként viselt napszemüvegeiket, büszkén hordva a manapság már a szivárvány összes színében előforduló lencséiket, védve szemüket a vakuk állandó, fejfájdítóan gyakori villogásától, még akkor is, ha erre valójában semmi szükségük nincs.

Ki tette népszerűvé a napszemüvegeket?

Az első színezett lencséjű szemüvegek elkészülte után a XX. sz. elején még kellett egy kis rásegítés ahhoz, hogy a napszemüvegek elnyerhessék mai formájukat és hogy általános, sőt, divatos viseletté váljanak. Nem meglepő módon, mint oly sok más találmány esetében, ez a segítség itt is a sereg felől érkezett: a II. világháborúban az US Air Force rendelt napvédő eszközöket a nagy magasságban repülő pilótái számára az igen erős UV sugárzás elleni védelemre. A napszemüveg így vált „repülős divattá”, amit aztán Mc’Arthur tábornok népszerűsített világszerte azzal, hogy állandóan napszemüvegben nyilatkozott a sajtónak. A napszemüveg így valóságos státusszimbólum lett. Tehát Mc’Arthur tábornok és a sajtó közös munkájának eredménye a mostanában is hatalmas népszerűségnek örvendő kiegészítő, ami valójában nem is kiegészítő, de az egészségünk megőrzéséhez is fontos.

Mi is az a polarizált napszemüveg?

A „polarizált” melléknév az úgynevezett “polarizáció” technológiájából jön, amit ezeknél a szemüvegeknél is használnak. Minden egyes polarizált eoptika napszemüveg lencséje például rendelkezik egy extra kémiai bevonattal. Ezt a bevonatot kifejezetten abból a célból fejlesztették ki, hogy képes legyen elnyelni a napsugarakat, és csökkentse a vakító fényt, amelyet „káprázásnak” nevezünk.

Hogy mi is a káprázás?

A káprázás az, ami akkor történik, amikor a fény különböző felületekről, például az utakról vagy a vízről visszaverődik és elvakít valakit vagy legalábbis kellemetlen pillanatokat okoz a megtapasztaló számára.

A napszemüveg mindig kötelezős viselet kéne, hogy legyen, amikor ragyog a nap, nem csak a nyári hónapokban. A legjobb, ha a napszemüveg polarizált, mert így hatékonyabb védelmet biztosít az ember szemeinek.

Ikonikus napszemüvegek

Azt hiszem, senkinek sem kell bemutatnom Anna Wintourt, a Vogue egykori főszerkesztőjét, akinek  mindegy, hogy süt a Nap vagy esik az eső, kültér vagy beltér, egyszerűen soha nem hagyja otthon napszemüvegét. A CNN-nek elmondta, ennek az egyik oka, hogy ha beteg, amilyen az interjú napján is volt, nem szeretné mutogatni fáradt szemeit, inkább eltakarja őket. Valamint azt sem mindig kötné az emberek orrára, hogy éppen milyen a hangulata. A kiegészítő egyrészt egyfajta pajzsként is funkcionál, mely, mint fogalmazott: „hihetetlenül hasznos, mert az emberek nem tudják, mire gondolsz”.

Ezt megannyi sztár és „hétköznapi ember” eltanulta tőle, bár tény, hogy előbbieknek sokkal könnyebb dolguk van, hiszen ők nagyobb mértékű elfogadásban részesülnek még akkor is, ha szokatlan, vagy éppen lehetetlennek tűnő helyzetben is az orrukra biggyesztik a lencséket.

Marilyn Monroe például a cicás darabokért volt oda és mindenki örömmel köszöntötte az új trendet. Az Audrey Hepburn által, a Breakfast in Tiffany’s című filmben viselt kiegészítő pedig még ma is közkedvelt viselet.

Ha éppen megfelelő lencse után keresgélünk, érdemes rákeresni az interneten a régebbi ikonikus darabokra, hogy ötletet merítsünk a mai, folyamatosan megújuló trendekhez. Ezekkel nem nagyon tudunk mellényúlni, illetve tiszteleghetünk is egy-egy régi kedvencünk emléke előtt is. Fontos, hogy az arcformánkhoz illő keretet válasszunk és az is, hogy a benne lévő lencsék UV-szűrővel legyenek ellátva.

Ha internetről rendelünk, érdemes szakértővel leellenőriztetni az UV-szűrő meglétét. Ha valaki esetleg sajnálná erre az időt, annak javaslom, hogy ennek ellenére szakítson rá időt, mert ez nem játék.  A szemünk világa a tét.

About the author