Mit mutat meg a Covid teszt?

Milyen Covid teszt fajták léteznek?

A WHO által világjárvánnyá nyilvánított súlyos, akut légzőszervi tünetekkel járó új típusú koronavírus elleni harc egyik eszköze a Covid teszt széleskörű alkalmazása. Megfelelő diagnosztikai eljárás nélkül nem lehetünk biztosak abban, hogy átestünk-e a fertőzésen vagy éppen fertőzöttek vagyunk-e. A megfelelő Covid teszt minden esetben pontos eredménnyel tud szolgálni, még a tünetmentes megbetegedés esetén is. Többféle diagnosztikai teszt létezik, melyek más-más információval szolgálnak, s ennek megfelelően kell eldöntenünk, melyikre szeretnénk jelentkezni. Az önkéntes tesztek térítésesek és eltérő árban mozoghatnak. Ezekről az adott klinika vagy laboratórium honlapján tájékozódnunk. A diagnosztikákat más-más módszerrel állapítják meg. Létezik egy úgynevezett RNS-en alapuló vizsgálat, amely az orr-vagy szájgaratüreg nyálkahártyájáról vett mintából dolgozik, s a vírus örökítőanyagát egy polimeráz láncreakción keresztül vizsgálja. Hétköznapi nevén PCR teszt a legdrágább Covid teszt. Ezen felül még kétféle vizsgálat létezik. Az egyik a vírus-specifikus antigéneket mutatja ki a mintából, a másik pedig az antitesteket mutatja ki a vérből. Értelemszerűen a Covid teszt akkor lesz pozitív, ha a vírus kimutatható a pácienstől vett mintában, de ezek a tesztek más-más szerepet szolgálnak.

A koronavírusról nagyon sok tévhit kering. Kevesen vannak tisztában azzal, miről is van szó pontosan. Egyszerűen megfogalmazva, a koronavírusok olyan burokkal rendelkező RNS-vírusok, amelyek elsősorban embereket, emlősöket és madarakat fertőznek. Egy részük a légzőszerveket, a légutat, a bélrendszer, a májat és az idegrendszert is megtámadhatja. Jelenleg a járványt a SARS-CoC-2 vírus okozza, amely súlyos akut légzőszervi szindrómát okoz. A fertőzés általános tünetei közé tartozik a láz, köhögés, légszomj, izomfájdalom, a szaglás és ízlés elvesztése. Súlyos tüdőgyulladáshoz és más szervi elégtelenséghez vezethet, amelyek akár halált is okozhatnak.

Covid teszt: PCR vizsgálat

Az RT-PCR teszt reverz transzkripciós polimeráz láncreakción alapul. Ez az emberek többségének önmagában nem sokat mond, és a tájékoztatókból is annyit tudunk meg, hogy ez a Covid teszt a vírus örökítőanyagát mutatja ki, amennyiben fertőzöttek vagyunk. A PCR vizsgálat azt mutatja meg, a tesztelés pillanatában magunkban hordozzuk-e a kórokozót. Amennyiben az eredmény pozitív, az azt jelenti, hogy elkaptuk az új típusú koronavírust és fertőzőek vagyunk. A teszteléshez a szakemberek az az orr- vagy szájgarat nyálkahártyáról vesznek mintát, amelynek eredményére néhány napot várni kell. Már a fertőzöttség kezdeti szakaszában kimutatja a jelenlétét. A vírus a jelenlegi ismeretek alapján két nappal a gyógyulás után eltűnik a nyálkahártyából, ezért ténylegesen negatívnak csak az nyilvánítható, aki kétszer egymást követően negatív tesztet produkál.

Covid teszt: rapid antigén teszt

A rapid fluoreszcens immunoassay a vírus S-proteinjét mutatja ki. Ez egy kevésbé érzékeny teszt, amely mellé általában szükséges egy PCR vizsgálat is a pontos eredmény érdekében. A mintavétel ebben az esetben is az orr-vagy szájgaratüregből történik. Kevésbé megbízható eredményétől függetlenül a teszt már 15 perc alatt eredménnyel szolgál, amely egy speciális eszköz segítségével történik. A Covid teszt rapid fajtáját elsősorban olyan helyen alkalmazzák, ahol várhatóan magas lesz a fertőzöttség.

Covid teszt: magas érzékenységű szerológiai vizsgálat

Szérum mintából vagy ujjbegyből vett vérből állapítják meg, hogy a szervezetünk termelt-e ellenanyagot a vírus ellen. Amennyiben igen, úgy átestünk már az új típusú koronavírus fertőzésen. Ez sajnos nem jelenti azt, hogy később ne kaphatnánk el újra, de, ha végig tünetmentesek voltunk, akkor ezzel a teszttel megtudhatjuk, mi történt velünk, valamint azt is, hogy egy ideig védettek vagyunk a vírussal szemben. Az emberi szervezet köztudottan reagál az idegen „behatolókra” és védekezik ellenük. Ez a koronavírus esetében is így van. Azonban az immunrendszer nem mindig képes lépést tartani a kórokozókkal szemben, ezért alakulhatnak ki súlyos szövődmények. A Covid-19 esetében az emberi tesztnek nagyjából négy napra van szüksége ahhoz, hogy azonosítsa a fertőzés és ellenanyagot kezdjen termelni ellene. Hosszútávú védettséget az úgynevezett IgM ellenanyag ad, amely a fertőzést követő 10. nap után jelenik meg. Fontos tudni, hogy ezek a tesztek nem mutatják ki, hogy aktuálisan fertőzöttek vagyunk-e, ezért karantén feloldására sem alkalmasak.

About the author